Jürgen Habermas, kutatásom témájának egyik fő ihletője látogatást tett Budapesten 2014 májusának végén.
Előadása az ELTE-n, majd másnap a hallgatóság kérdéseire adott válaszain alapuló beszélgetés az Európa Pont fő témája az európai demokrácia minősége, az unió fejlődésének lehetséges perspektívái voltak.
A beszélgetésen vettem részt, s meg kell mondjam, hogy ugyan nagy élmény volt a filozófussal találkozni (én meg nem vittem könyvet dedikálni...!!!), válaszai különösebb újdonsággal nem szolgáltak.
Nagyon szimpatikus volt kiegyensúlyozott, bölcs álláspontja több kérdésben is. Több alkotmányjogi felvetése, a legitimáció és a demokratikus eljárásokkal kapcsolatos álláspontja meggyőző volt. Több kérdést is kapott, amelyek a magyar politikai helyzettel voltak kapcsolatosak (hogy történhet ilyen Európában, stb.), ezekre ő határozott, ám kicsit meglepően, a magyar politikai harcokhoz képest kiegyensúlyozott válaszokat adott. (A választási rendszerről, médiafelügyeletről.)
A kettős szuverenitás modellje nekem működőképesnek tűnik: az EU tanácsa váljon a tagállamok képviseletét is ellátó második kamarává, a bizottság pedig kormánnyá - ám a nemzetek Európájában: tehát Habermas nem föderalista, nem akar egyesült európai államokat.
Saját fotó:
További fotók:
https://www.flickr.com/photos/europapont/14304553681/in/photostream/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése